2010. április 25., vasárnap

Bemutatkozás a déli parton

Tegnap, azaz szombaton, azaz Április 24.-én bemutatkoztunk Zamárdiban. Bár ez így nem teljesen fedi a valóságot, ugyanis sajnos a szervezőkön, és a másik zenekaron kívül volt még 2-3 ember volt ott. Összességében viszont egy jó buli volt, elvégre jártunk a déli parton, csináltunk magunknak fröccsöt, és szokás szerint messze nem voltunk normálisak :).
Kezdjük az elején. Elindultunk 15:30 környékén. Zajlottak a szokásos pofázások. A napsütés ellenére dolgozó lányokkal nem találkoztunk a part mellett lévő utak szélén, ellenben találtunk egy hotelt. Pontosabban csak a tábláját. Ez önmagában még nem lenne nagy szám, elvégre a Balaton mellett van "néhány". Csak, hogy ennek a neve: Hotel Kentaur. Sajnos magát a helyet nem találtuk meg, legalábbis odafele. Vissza jövet már sikeresebbek voltunk, de mindent a maga idején. Odaérve tapasztaltuk, hogy - a hivatalos szervezés ellenére - mégiscsak mi leszünk az első zenekar, bár ezt személy szerint később nem bántam. Nem azért mert rossz koncert volt, hanem mert... Szóval nézzétek meg a Blid Myself zenekar Lost In Time című számának az elejét. Két szám között Jani még telefonált is egyet :P. Az utánunk jövő zenekar, egy friss formáció. Úgy gondolom egész jók voltak. Ahhoz képest különösen, hogy ebben a formában állítólag két hete jöttek létre.
A koncert végeztével felkerestük a már említett hotelt (ha valakit érdekel, Siófokon található). Itt Ákos barátunk csinált rólunk néhány képet, amint pózolunk a hely előtt. Közben bentről egy tag furcsán nézett ránk, de hamar ráunt. Végül be a kocsiba, utolsó rövid kitérő a parton, és végül haza.

2010. április 11., vasárnap

Újabb élmény a Dc-ben

Tegnap jártam a Noctis, Éjfény, Cadaveres zenekarok koncertjén, ami a szinte minden veszprémi ember számára ismert Diák Centrumban került megrendezésre. Az estét a Noctis zenekar kezdte, de ne higgyük azt, hogy mert ők a leggyengébbek. Eszméletlen jól játszottak, annak ellenére, hogy a kiállásukba elfért volna még némi energia. De ebben a zene, meg a témák kárpótoltak minket. Annak ellenére, hogy a power metal, mint stílus nem tartozik a kedvenceim közé, mégis sikerült lekötniük. A következő zenekar az Éjfény. Róluk tudni kell, hogy ők voltak a mi példaképeink. Sőt valahol még mindig azok. A mozgás és a zene még mindig ugyanúgy a helyén van, mint évekkel ezelőtt. Ugyanakkor ez az egyetlen szívfájdalmam, miszerint a mozgás, és a zene ugyanott van, mint évekkel ezelőtt. Persze ezen csodálkozni nem lehet, hiszen sok bandánál idővel az aktivitás alább hagy. Ennek ellenére repdesne a szívem néhány új motívumtól, új számoktól. Végül eljött az óra, a perc, a másodperc, mikor a Cadaveres is belecsapott a húrokba (meg a bőrökbe, rezekbe, bronzokba stb.). A buliról annyit, hogy ma a nyakam konkrétan mozgatni nem bírom, és ezen még öreg meleg jótevőnk Ben Gay sem tudott segíteni. Amikor nem a tombolással voltam elfoglalva, a szájam tátottam attól, hogy hogy lehet valakikben ekkora nyers erő, amin nem látom a megjátszást, vagy bármilyen formában a hiteltelenséget. Az este több, mint jó volt, és ismételten gazdagabb lettem néhány új ötlettel :P.

2010. április 1., csütörtök

Jazz, és izzadság...

Elkészültem a szakdolgozatom honlap részével (a szöveget se ártana befejeznem a jövő hét folyamán, elvégre április közepe a határidő). A konzulensem rábólintott, úgyhogy úgy gondoltam megosztom veletek.

http://manocset.fw.hu