Koncert Monostorapátiban

Tegnap készültek ilyen, bevágjuk a metal face-t típusú bandafotók. Erre azért volt szükség, mert a legújabb bandaképek (a koncertek kivételével) több, mint másfél éve készültek. Összességében most elég jó fotók születtek, hála Sárándi Ákos fotós barátunknak. Fel is teszek egyet, hogy súlyt adjak szavaimnak.













Mellesleg szintén tegnap játszottunk Monostorapátiban. Ez azért is volt jó, mert még sosem játszottunk ott, és bár távolról sem lehet azt mondani, hogy a legjobb koncertünk volt, azért a hangulat mindenképp kárpótolta a dolgot :).
Amire viszont rájöttem, hogy nekem még mindig a Shure SM58-as mikrofonja a kedvencem (Bár azért kipróbálnék egy 55 SH-t, csak a fíling miatt is :D).

A vásznak mögött, avagy milyen is egy vetítőterem...

Még nem említettem, hogy Médiatechnológus Asszisztens szakra járok Budapestre, a Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájába. Ez annyit tesz, hogy a hang, és a kép nekünk mindennél fontosabb. Vagy, ha nem is mindennél, legalábbis eléggé. Talán ezért gondolhatta úgy a szakmai gyakorlatos tanárunk, hogy jót tenne néha egy kis úgymond "szakmai kiruccanás". Ilyen alkalom volt az, mikor elmentünk előző félévben a Syma csarnokba, megnézni a hangfoglalást (azóta vagyok a Magyar Zenész Bázis tagja, és van kedvezményem bizonyos hangszer, és hangtechnikai boltokba), illetve a mai alkalom, amikor is a Corvin filmszínházban tettünk látogatást.
Az egész egy átlagos hétfői napnak indult, azzal a különbséggel, hogy most nem kellett 4-kor kelnem, mert csak 9.45-re mentünk a mozihoz. Szóval elég volt feljönnöm a 7.15-ös busszal. A megállóban szokásos tömeg, persze végül mindenki megtalálta a helyét. Leszállás a Petőfi hídnál, tovább a Corvin Közre. Megérkeztek a többiek, majd be az előcsarnokba. Ott még nem sejtettem, hogy az egész KB. másfél órás látogatás ekkora hatással lesz rám. Nem is maga a vetítőgép kinézete fogott meg, hanem a működése. Ahogy átvilágítja a képet, ill. ahogy a hangot külön leveszi, egyazon tekercsről. Aztán az egyel feljebbi terembe mentünk, ahol már megtekinthettük a digitális 3D nyújtotta élvezeteket. Mivel nekem ilyesmiben nem még volt részem, ezért számomra hatalmas volt a látványvilág (úgyhogy délelőtt óta álmom, hogy megnézzem az Allice Csodaországban 3D változatát). Persze elhiszem, hogy az IMAX még ennél is jobb, de akkor attól én valószínűleg tényleg eldobnám a hajam (úgyis hamar kinő :D). Egy dolgot sajnálok csupán, hogy a digitális technika hamarosan a mozigépész szakmát is felemészti.
Zárószóként, kérdésemre a válasz, hogy mért nem használják minden teremben a digitális megoldást az volt, hogy míg a tekercses gép 2 millióba fáj, a digitális 43-ba. Azt hiszem ez mindent megmagyaráz...

A tökéletes ébresztő

Ha már írtam álmokról, éppen témába vág a péntek reggeli ébresztőm. Általában, ha a rádiós vekkerem kelt, akkor az vagy valami pop zene, vagy röhögcsélős műsor formájában történik. De a tegnap más volt... Tegnap valami szokatlan történt... Valami... Ami... Nem volt más, mint egy hüvelytabletta reklám: "Nekem fáj ott alul." "Vegyél be hüvelytablettát!" Én megértem, hogy valahogy ezeket is el kell adni, meg fontosak, de mért reggel :D? Mondjuk még mindig jobb, mint hogyha pöcskrémre kelnék...
Bár a napom amúgy is viccesen indult volna, mert legújabb sikeres álmom, hogy a Balaton átúszást elköltöztették Kecskemétre...

A rémálmok rémálma

Sok ember létezik, és sokféle rémálom. Tegnap sikerült egy újjal megismerkednem. Ellopták a Kadettot, benne minden zenekari holminkal. A Kadettről tudni kell, hogy nem csupán egy hétköznapi Opel. Ez az az autó, ami több ízben kirángatott minket (mármint a zenekart) a bajból, és amelyik nehezen indul, de legalább könyen fullad :D. És bár ez az álom semmivel sem betegebb, mint amikor Lego ember voltam, vagy amikor egy hatalmas kéményről lógtam lefelé, mert a tűzoltóság 8-kor bezárt, és nem jöttek ki, azért megintcsak tudatosult bennem, mindig tudok hülyeségekről álmodni...

Manó, és a virágbolt...

Ma, mint azt sokan tudjátok, Valentin napja van (meg Bálinté is, az egyik barátomat fel is köszöntöttem). És bár elvileg én ilyeneket nem szoktam ünnepelni, mégis úgy döntöttem, hogy kerítek Mirának valami növény jellegű dolgot :). A boltban pár hozzám hasonló "nem sokszor járok virágüzletben" jellegű ember volt :D.
Mikor beléptem, pont jött ki egy srác. Rajta kívül voltak még ketten. A pénztárnál egy hosszú hajú egyetemista kinézetű gyerek állt, egy túratáskával a hátán. Egy szál vörös rózsát kért. A pénztárosok mutatták a vödröket, ahonnan lehetett választani különbözőket, mire ő a hozzá legközelebb esőből kivett egyet, és mondta hogy azt kéri.
"Kérsz rá valamit?"
"Egy szalagot"
"Milyen színűt?"
"Vöröset"
"Vörös nincs, van fehér, zöld, sárga stb..."
"Igazából én nem értek hozzá"
Erre már meg kellett szólalnom: "Látom te is egy évben egyszer jársz virágboltban :D"
Röhögés, meg minden, a pénztáros hölgyemény meg rátekert egy zöld szalagot a virágra.
Mialatt a következő srác kért virágot (persze az is vörös rózsa volt), én választottam egyet (gondolkoztam, hogy a vörös snassz, de nem tudom, hogy a többinek van-e valami jelentése, ezért maradtam a standard-nél). Mikor én kerültem sorra, a pénztáros megkérdezte kérek-e mellé zöldet.
"Nem tudom. Kérjek?" válaszoltam, mire az illető, aki előttem volt: "Kérjél :D!"
"Jó akkor kérek"
Nagyjából így alakult a virágvásárlásom ezen a nem éppen magyar, de legalább angolszász ünnepen... És bár elvileg nem ünneplem, úgy tűnik mégis :).

Az első bejegyzés

Végre először a héten hallottam a madarak csiripelését. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem már kicsit herótom van ettől a sok hótól. Tudom, még csak február közepe van, sőt még az sincs, de... legyen tavasz... Most! Hát ez nem jött össze, majd még gyakorolom:D.